Szia!
Hannig Réka vagyok, 27 éves, kereskedelemben dolgozok. A Herbalife, a termék használatomon túl 2019. márciusában kezdett el érdekelni, amikor hirtelen lecsökkent a munkanapjaim és munkaóráim száma. Ekkorra már volt egy 4 hónapos nagyon jó termék tapasztalatom és még többet szerettem volna tudni, amire a váratlanul jött sok szabadidőm lehetőséget is adott. Már elsőre tetszett a gondolat, hogy másoknak is tudok ezzel segíteni.
A folyamatosan biztosított online képzéseknek és hanganyagoknak hála nem csak a táplálkozásról tudtam egyre többet, hanem folyamatosan fejlődött a személyiségem és alakult át a gondolkozás módom is. Élveztem a tanulásom, fejlődésem minden percét.
Aztán novemberben ismét váratlan fordulatot hozott számomra az élet azzal, hogy kificamodott a bokám, ami miatt 2 hónapra lakáson belülre voltam korlátozva. Először kétségbe estem, hiszen olyan kilátástalannak és bizonytalannak tűnt minden. A csapat segítségével hamar ráébredtem, hogy mennyi lehetőség van ebben az időszakban, hiszen az addigi tanulásommal már ott volt a kezemben a kulcsa. Az addig megszerzett tudásomat elkezdtem használni is, amivel többeknek tudtam otthonról segíteni elkezdeni egy egészségesebb, boldogabb életmódot.
A pozitív visszajelzések, sikerek miatt mára ez a szakma a hobbym, a szenvedélyem. Fantasztikus érzés megélni, hogy olyan értéket tudok adni az embereknek, amivel segítem őket és részese lehetek az eredményeiknek, változásaiknak.
Emellett büszke vagyok arra is, hogy egy olyan csapat tagja vagyok, ahol egymást támogatjuk az előrejutásban, ahol folyamatos elismeréseket kapunk mind a vállalattól, mind a vezetőktől, hiszen ezzel mindig motiválva vagyunk a fejlődésre.
Jelenleg a főállásom mellett, napi pár órában kezdtem hozzá az üzletem építéséhez.