Elrettentő statisztikák születtek az Amerikai Ráktársaság felméréséből

Újabb megdöbbentő tanulmány látott napvilágot az elhízás és a rettegett, daganatos megbetegedés kapcsolatáról:

Az Amerikai Ráktársaság végzett átfogó tanulmánya azt mutatta ki, hogy 1995 és 2015 között a nők és az 50 alatti férfiak körében jelentős mértékben gyakoribbá váltak azok a betegségek, melynek ismert kockázati tényezője az elhízás.

A korcsoportban a fiatalok felé elmozdulva a betegség előfordulási aránya is növekedett – azaz a fiatalabb korosztály veszélyeztetettsége magasabb.

A mérés időszakában a 45-49 évesek körében évente 1%-kal, míg a 30-34 év közötti korcsoportban több mint 2%-kal növekedett meg a hasnyálmirigyrák előfordulása! Ennél is aggasztóbb szám a 25-29 éves korosztály adata, amely 4,4% -os növekedést mutatott.

Ezzel együtt érdemes egy pillantást vetni arra a statisztikára is, mely szerint az elmúlt 40 évben több mint 2,5-szeresére nőtt az elhízottak száma Amerikában. A fejlett országok lakosságának összetétele hasonló mértékű változást mutat a világ minden táján. Világ szinten ma kétmilliárd ember él túlsúllyal, vagy szenved az elhízás tüneteitől. Ők a legveszélyeztetettebbek a daganatos kór kialakulását illetően.

1980-2014 között a dohányzásról való leszokás miatt ugyan csökkent a rákbetegség miatti elhalálozások száma, azonban az új kockázati faktor – az elhízás – ezt a tendenciát könnyen megfordíthatja.

Tegyél te is azért, hogy egészséges testben, fitten, energikusan éld az életed!

Cookie Irányelv:  Kedves Látogató! A webhely tartalmának megjelenítéséhez és a felhasználói élmény javításához cookie-kat. Az alábbi Cookiek (sütik) használatának szabályzata linkre kattintva találsz bővebb tájékoztatást. Adatkezelési Tájékoztatónkat erre a linkre kattintva nézheted meg.